Semmelweis-nap alkalmából, mely a magyar egészségügy ünnepe, Dr. Pintér Sándor Magyarország Belügyminisztere a betegellátás során az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül Batthyány-Strattmann László-díjat adományozott, egyben jutalomban részesítette Dr. Várkonyi Viktória PhD. asszonyt, a Magyar STI Társaság elnökét, az Országos Bőr-nemikórtani Intézet nyugalmazott igazgatóhelyettesét és főorvosát.

Dr. Várkonyi Viktória 1970-ben Summa cum laude minősítéssel fejezte be egyetemi tanulmányait a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán.

Ezt követően 1973-ban kitűnő eredménnyel bőr- és nemigyógyászat, kozmetológia szakvizsgát szerzett. 1990-ben tudományos minősítésben (kandidátus) részesült.

Szakmai pályáját 1970-ben kezdte az Országos Bőr-nemikórtani Intézetben (OBNI).

1980 és 1986 között részlegvezető, később Szervezési és Módszertani osztályvezető, végül 1994 és 2002 között általános igazgatóhelyettes pozícióját töltötte be.

Pályafutását nagymértékben befolyásolta, hogy 1985-ben csatlakozott a HIV/AIDS terjedése elleni küzdelemhez. Kihívásnak tekintette a tünetmentes HIV fertőzött betegekkel való foglalkozást. 1991-től 2005-ig megszervezte és irányította az ország első, országos hatáskörű STD ambulanciáját, ahol még a betegek ellátásából is kivette a részét. 2005-től 2007-ig az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi Osztályának szaktanácsadójaként szolgált, 2008-ig pedig a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján dolgozott, ahol a legfőbb feladata a HIV és nemibeteg-gondozás, illetve az STD Centrum irányítása volt.

Számos tudományos és szakmai közéleti tisztséget vállalt karrierje során.

1995 és 1998, valamint 2005 és 2008 között a Nemzeti AIDS Bizottság tagjaként tevékenykedett. 2006 novemberében a Magyar STI (Sexually Transmitted Infection, szexuális úton terjedő fertőzések), korábban STD (Sexually Transmitted Diseases, szexuális úton terjedő betegségek) Társaság elnöklését vette át.

Várkonyi Doktornő a hazai nemigyógyászat és AIDS elleni küzdelem nemzetközileg is elismert első számú szakembere.

Tudományos közéleti tevékenysége még számos kincset rejt, 1989-től 1995-ig a Bőr- és Nemibetegségek Szakmai Kollégiumának tagja lett. 1979 és 1989 között a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle szerkesztőjeként vállalt egyre komolyabb szerepet, majd ezt követően a közel 100 éves szaklap főszerkesztőjévé vált. 2000-ben, illetve 2016-ban lebonyolította a nagysikerű Budapesten megrendezett IUSTI (International Union Against Sexually Transmitted Infections) nemzetközi konferenciát. Végezetül, de nem utolsósorban 2004-ig munkálkodott a Magyar Venerológiai Archívum Szerkesztőbizottsági tagjaként, 2010-ig pedig főszerkesztői pozíciót töltött be az STD és genitális infektológia, a Magyar STD Társaság lapjánál.

A Batthyány-Strattmann László életműdíjon kívül még számos kitüntetéssel büszkélkedhet, mint például a Magyar Dermatológiai Társulat által adományozott Kaposi emlékéremmel, a Nemzeti AIDS Bizottság Freddie Mercury érmével vagy az IUSTI érdemérmével.

Dr. Várkonyi Viktória személyében hosszú pályafutása alatt egy kimagasló szinten gyógyító orvost, tudását tanítványaival és kollégáival fáradhatatlanul megosztó oktatót, kivételes munkabírású, hivatásának elkötelezett, végtelenül tisztességes embert tudhatunk magunkénak. Kiemelten fontosnak tartja a terület iránt érdeklődő fiatal orvosok tanítását és a betegek javát szolgáló szemlélet átadását. Várkonyi Tanárnő 2020-ban töltötte be orvosi pályafutásának 50. évfordulóját. Megtiszteltetés, hogy ekkora szaktekintélyt tudhatunk a sorainkban.

Megosztás
Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült